Habszennyezés?!
A legtöbb hab nem bomlik le természetes környezetben, ami rendkívüli szennyezést eredményez. Mindeközben a hulladékhab ártalmatlanítása egyre fontosabb témává válik mind a gyártók, mind a habok feldolgozói számára. A hab eleve térfogati, de könnyű anyag, tehát milyen módszerek vannak a habhulladék ártalmatlanítására? Hogyan lehet megoldani a szennyezést az eredetiből?
Honnan származik a törmelékhab?
Attól a naptól kezdve, hogy az első habtömböt elkészítették és vágott részekre alakították, felmerül a kérdés, hogy mit kezdjünk a maradék törmelékkel.
volt a habipari szakértők és szakemberek elméje.
A hulladékhab – vagy habanyag-hulladék – a habgyártási folyamat természetes mellékterméke. A termelési hatékonyság azt diktálja, hogy a habfeldolgozó a lehető legtöbb alkatrészt állítsa elő egy nyersanyagtömbből, ezáltal minimalizálva a hulladékhab mennyiségét. Ennek ellenére szinte minden egyes átalakított habtömb legalább kis mennyiségű hulladékanyagot termel.
A rugalmas habokat eredetileg a második világháború alatt fejlesztették ki repülőgép-bevonatokként. A termelés azonban kis mértékű volt, és csak az 1950-es években kezdték el olyan vegyipari óriások, mint a DuPont, a BASF és a Dow Chemicals fejleszteni a toluol-diizocianátot és a poliuretán-poliolokat, amelyekre a poliuretán hab és a melamin hab kereskedelmi méretű gyártásához volt szükség.
Az elmúlt 60 év során a becslések szerint ez több millió tonna hajlékony habhulladékot jelent. De hova tűnt ez a hab? Talán még kijózanítóbb, hogy ugyanez a kérdés a polietilénre, a melaminhabra és más zártcellás anyagokra is vonatkoztatható, amelyek előállítása szintén tonnányi pazarlással és selejttel jár évente.
A habhulladék ártalmatlanításának módszerei
A habhulladék ártalmatlanításának lehetőségei teljes mértékben az előállított anyag sűrűségétől és minőségétől függenek. Túl gyakran azt feltételezik, hogy a hulladékhab elégetése az alapértelmezett módszer a hulladék eltávolítására.
A flexibilis hab meglehetősen könnyen elégethető, de ez a folyamat mérgező füstöket termel, amelyek veszélyesek mind a folyamatban részt vevő személyekre, mind a környezet egészére. Ezek az aggodalmak arra késztették a habgyártókat és -feldolgozókat, hogy új módszereket keressenek az évente előállított nagy mennyiségű hulladékhab kezelésére.
A hulladékhab újrahasznosítható?
Egy új módszer megtalálása sokkal jobb, és illeszkedik az összes hulladékanyagunk újrahasznosítására irányuló modern törekvésekhez; de a mai napig a selejthab egyetlen térfogati felhasználása a rekonstituált hab, más néven chipfoam.
Ez alapvetően az a folyamat, amikor a habot kis, néhány milliméteres darabokra granulálják, majd azokat újra összeragasztják egy nagy tömbformába, amelyet aztán különböző sűrűségűre préselnek. A chipfoam alkalmazások közé tartozik a csomagolás, a padlószőnyegek, a hangelnyelő panelek, de a fő felhasználási terület szőnyeg alátét.
A szőnyeg alátétek gyártóit ezért az az igény vezérli, hogy saját üzemeiknek a lehető legtöbb selejthabot kell előállítaniuk. Az évek során ezek az üzemek hatékony módszereket hoztak létre a habfeldolgozókból származó hulladékanyagok összegyűjtésére szerte a világon, és visszaszállításra az alátétgyáraikba. Ez drámaian csökkenti a más módszerekkel ártalmatlanítandó hulladék mennyiségét.
A törmelékhabot továbbra is a szeméttelepre küldik
Bár a forgácshab gyártási folyamata nagy mennyiségű hulladékhabot használ, általában „szűz” anyagra van szükség. Ez azt jelenti, hogy ha a habot szövetre vagy ragasztószalagra laminálták, az általában használhatatlanná válik a szőnyeg alátéthez.
Ugyanezek a problémák vonatkoznak a zártcellás polietilénhabra is. Ismét a hulladékhabot gyűjtik össze a konverterekből, és visszaszállítják egy gyártóüzembe, ahol granulálják. Ezt azután olyan tárgyak előállítására használják, mint a padlószőnyegek és a játszótéri szőnyegek. A további átalakítási eljárásoknak alávetett polietilén habhulladék azonban nem dolgozható fel újra, és alternatív módszerekkel is meg kell semmisíteni.
Szóval, mi történik az újrahasznosíthatatlan habhulladékkal? Figyelembe kell venni a poliuretán port, a tömbhéjakat és az átalakítási folyamat egyéb melléktermékeit is. Tudjuk, hogy elégetni veszélyes, így a valóságban továbbra is a szemétlerakás az egyetlen fennmaradó lehetőség.
A Pestalotiopsis ecuadori gomba két faja képes a poliuretán biológiai lebontására aerob és anaerob körülmények között, például a hulladéklerakók alján. Ez a folyamat azonban több száz évig tart, és az eddigi tanulmányok nem határozták meg, hogyan lehetne felgyorsítani a degradációs módszereket.
Mi következik az ipar számára?
A habhulladék lebomlásához szükséges idő óriási kihívást jelent a habipar és a környezetükkel törődő fogyasztók számára. Nap mint nap látunk és találkozunk habbal, és e rendkívül sokoldalú anyagra támaszkodva nem valószínű, hogy a termelési ütemek hamarosan lelassulnak.
